Az ideális nő
A 18–19. századi gondolkodásmódban a nő és a férfi társadalmi szerepét, feladatait testi felépítésükből, illetve biológiai funkcióikból vezették le. A férfit erős fizikuma, racionalitása és természetesnek vélt agreszszív tulajdonságai tették alkalmassá arra, hogy megállja a helyét a nyilvános térben, versengjen a politika és a gazdaság küzdőterén, kiteljesítse személyiségét és megszerezze magának az áhított elismerést.

A nő szerepe ezzel szemben az anyaságra és gyermeknevelésre összpontosult: a lányokat már kicsi koruktól kezdve erre a nemes feladatra készítették fel. A nő birodalma a családi otthon volt, ahol szeretetével biztonságos, meleg világot teremtett férje és gyermekei számára. Ennek megfelelően a 19. századi forrásokban a két legelterjedtebb ideális nőalak az „otthon angyala” és a „királynő”.

Az otthon angyala az angol költő, Coventry Patmore versének címéből kapta nevét, s noha e mű igen népszerű volt az angol, illetve amerikai közép- és felsőbb osztályok körében, az angyal mitikus alakja túlnőtt e vers keretein, s a viktoriánus kor önfeláldozó, szinte már személytelen ideális nőjének szimbóluma lett. Sarah Stickney Ellis, a női nem odaadó és elismert konzervatív tanítója Anglia lányai (The Daughters of England) című nevelési kézikönyvében arra szólítja fel hajadon olvasóit, hogy a gyengébbik nem képviselőiként legyenek elégedettek a „nemesebb” nemmel szembeni alsóbbrendűségükkel, mind az intellektus, mind pedig a testi erő tekintetében. A Mrs. Ellis által megálmodott nő érzékeny, erényes, tiszta, gyöngéd, és életének egyetlen célja a szeretet: „A nő feladata, hogy szeressen, és a jutalma, hogy szeretetet kap.” Mivel a férfi birodalma az értelem, a nőé az érzelem és az erkölcs, „egy nő számára sokkal fontosabbak erkölcsi értékei, mint szellemének művelése”.

John Ruskin Királynők kertjéről (Of Queens’ Gardens, 1865) című esszéjében az ideális nő nem angyalként, hanem királynőként jelenik meg, aki férjének és családjának megváltója. Ruskin több ponton is eltér Mrs. Ellis tanításától, nőideálja már nem a férfi alárendeltje, hanem annak egyenrangú segítőtársa. A királynő legfőbb feladata már nemcsak az, hogy kifogyhatatlan szeretetével elhalmozza családját, s erkölcsi útmutatást adjon szeretteinek, hanem hogy uralkodjon az otthon békés és biztonságos menedékében, irányítsa a családi életet, döntsön annak összes kérdésében, és minden képességével támogassa férjét. Éppen ezért Ruskin ugyanolyan fontosnak tartja a lányok oktatását, mint a fiúkét, sőt, a nőtől elvárja, hogy mindent tudjon, amit férje is tud, hiszen csak így lehet annak egyenrangú partnere.

Ruskin királynője látszólag jóval több autonómiát és személyes szabadságot élvez, mint angyali húga. Mindez azonban korántsem biztosítja számára önnön személyiségének kiteljesítését és vágyainak kielégítését. A királynő alakja és a köré kialakított mítosz ugyanolyan értékrendet, nemi és hatalmi viszonyokat tükröz, mint az angyalé: mindkettő a család szentségét hirdeti és a férfi igényeinek való megfelelést diktálja. A fent idézett források esetében mégis fontos szem előtt tartani, hogy elsősorban nem leíró jellegűek, hanem előíró, normatív funkciót töltenek be. A korabeli levelezések és naplók finoman árnyalják a nők hétköznapi élettapasztalatairól kialakult képet.

A nő erkölcsi befolyása azonban nem csupán az otthon falai között teljesedhetett ki: a királynő a társadalomban is kifejthette áldásos hatását. Ruskin arra biztatta középosztálybeli női olvasóit, hogy vonuljanak ki az utcára, és tegyék jobbá a társadalmat a bűn és az erkölcstelenség felszámolása által. Hatalmas terhet rótt ezzel az ideális nőre, akit éppen erkölcsi tisztaságának megőrzése végett száműztek az otthon szűk terébe. Ruskin kiterjesztette az otthon szféráját az erkölcstelenséggel, romlással teli utcákra, és elvárta, hogy a nagy „tisztogatás” közben tisztes asszonyai érintetlenek maradjanak a bűntől.

Ruskin királynője, „hogy feladatát elvégezze, semmiképpen sem hibázhat. Állhatatosan és romlatlanul jónak kell lennie; ösztönösen és tévedhetetlenül bölcsnek [...], de nem azért, hogy önmagát férje fölé helyezhesse, hanem hogy soha cserben őt ne hagyja. [...] Nincs a világon olyan háború, nincs olyan igazságtalanság, amiért ne önök, asszonyok lennének felelősségre vonhatók; nem azért, mert önök provokálták ki, hanem mert nem akadályozták meg. A férfi természetétől fogva hajlik a harcra [...], és az önök feladata, hogy kiválasszák ehhez számára a célt, és megtiltsák az ok nélküli küzdelmet. Nincs az a szenvedés, igazságtalanság és gyötrelem, aminek a bűne ne az önök lelkén száradna.”

Az önfeláldozást, tisztaságot és erényességet hirdető angyal és királynő számtalan festmény témáját is szolgáltatták. George Elgar Hicks 1863-ban festett, A nő küldetése: a férfi társa (Woman’s Mission: Companion to Manhood) című képe a felbontott levélből feltehetően halálhírt olvasó, magába roskadt férfi oldalán a megértő, támogató, megváltást ígérő feleséget ábrázolja. A két alak körül az otthon rendezett belseje, a megterített asztal a feleség áldásos tevékenységét dicsérik. John Brett 1864-es festményén, amely a Hölgy galambbal (Lady with a Dove) címet viseli, a nő vállán ülő fehér galamb jelképezi a nő földöntúli tisztaságát. J. Atkinson Grimshaw 1877-es The Rector’s Garden: Queen of the Lilies című festményén magas fallal körülvett kertben, liliomok között ábrázolja fiatal nőjét, a szüzesség és erényesség törékeny, szomorú arcú megtestesítőjét. Walter Deverell A háziállat (A Pet) című képén egy fiatal nő hajol kalitkába zárt madarához. A bebörtönzött madár és a férfi „háziállataként” megjelenő nő közötti párhuzam tagadhatatlan. A téglafallal körülvett zárt kert a nő fojtogatóan behatárolt hétköznapi életterét jeleníti meg. A bebörtönzött erényes nő képe megtalálható a korszak számos irodalmi alkotásában is, például Charles Dickens Little Dorrit, George Eliot Middlemarch vagy A. L. Tennyson The Lady of Shalott című műveiben.

A korszak normatív, nevelési célra írott munkáiban, illetve számos orvosi traktátusban az ideális viktoriánus nő a szenvedélytelenség szimbólumává vált. Szexuális passzivitása a társadalomban betöltött nemi szerepét erősítette. William Acton orvos 1857-ben A nemzőszervek funkciói és rendellenességei (Functions and Disorders of the Reproductive Organs) című munkájában a feleség csupán szeretetből engedett férje szexuális közeledésének, s nem az örömszerzés, hanem az anyaság iránti vágy hajtotta felé. Vele szemben a prostituált a felfokozott szexualitást szimbolizálta.

A férfi szexuális vágyainak kielégítése szükséges és természetes igényként jelent meg – amennyiben azt a mértékletesség jellemezte. Acton, csakúgy mint más orvosok, a túl kevés szexet az egészségre éppen annyira károsnak tartotta, mint a túl sok szexet. Erre alapozva, a túlfűtött érzékiséggel megáldott, kitartott nő agresszív szexualitását veszélyesnek ítélte a férfi egészségére.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy egy-egy uralkodó elmélet mellett még nagyon sokféle magyarázat élt a szexualitásról, a nemi vágyak jelenlétéről és kívánatos kielégítési módjairól. Továbbá, még a legnagyobb hatású ideológiák is eltértek a nők és férfiak valós tapasztalataitól, a szexualitás megélésének hétköznapi formáitól. A korabeli levelekből és naplókból kiderül, hogy bármilyen egyoldalú beállítás téves képet ad a valóságról, az elmélet és a gyakorlat finoman árnyalták, illetve kiegészítették egymást.