A bukott nő (részlet)
A 19. századi képzeletvilágban az angyal ellenpontja a bukott nő volt, aki nem felelt meg a társadalom által erényesnek tekintett szexualitás normáinak. Míg az ideális nő az uralkodó ideológia szerint kizárólag az elfogadott módon és keretek között, gyermeknemzés céljából, csak a férjével él nemi életet, addig a bukott nő – tudatosan vagy tudatlanul – vétkezik e szabály ellen. Ez az egyetlen logika, amely megmagyarázza a bukott nő viktoriánus kategóriájának rendkívüli képlékenységét és nyitottságát. A közönséges utcai vagy bordélyházi prostituálttól kezdve a könnyűvérű színésznőn és a csillogó, felsőbb osztálybeli kitartott nőn keresztül magába foglalja az elcsábított fiatal lányokat, a házasság előtt szexuális viszonyt kezdő közép- és felsőosztálybeli nőket, valamint a házasságtörő asszonyokat is.

A bukott nő és a prostituált elnevezések számtalan írásban felcserélhetőek, a kettő közötti határ elmosódik, ami részben annak a vélekedésnek köszönhető, miszerint aki egyszer elbukik, menthetetlenül prostituálttá válik. Bracebridge Hemyng 19. századi szociológus definíciója szerint „tulajdonképpen minden nő prostituált, aki engedve szenvedélyének, elveszíti erényességét”. Ebben a megfogalmazásban benne rejlik az akár első és egyetlen félrelépés hosszú távú kihatása is.

A kor írásos és képzőművészeti alkotásaiban az ideális nő és a bukott nő szélsőséges figurái között természetesen még számtalan emblematikus nőalak helyezkedett el. Az öregeket és nyomorgó családokat segítő fiatal, jótékonykodó nő vagy a zárdába visszavonuló irgalmas nővér ismerős regényfigurák. A családja terhére levő vénlány és a csípős nyelvű, megcsúnyult, terebélyes matróna figurái gyakran képezték gonosz tréfa tárgyát a Punch hasábjain éppen úgy, mint regényekben, naplókban és levelezésekben.

Sokszor övezte gúnyos megvetés a szellemét művelő kékharisnyát és az öntudatos, férfiellenes feministát, míg a század végére a sajtót és a regényirodalmat elárasztották a nadrágot viselő, különféle sportokat űző „új nő” ábrázolásai. A század során pedig mindvégig felbukkan a férfiruhában új identitást bitorló, a nemiség korlátait átlépő transzvesztita.

A valóságosnak tűnő figurák mellett a viktoriánus képzeletvilág számtalan mitologikus, bibliai, illetve szépirodalmi nőalakot is életre keltett. A művészeti és irodalmi alkotásokat ellepték a bűnbánó Magdolnák, a hatalommal bíró Delilák, Salomék, Lédák, nimfák, szirének, kígyónők, vámpírok, szfinxek és bomlott elméjű Oféliák. Ezek a nőiség ideáljától sokszor nagyon távol álló, misztikus és erotikus alakok a nő veszélyes és korlátlan hatalmát sugallták.

Figyelmemet azonban ezúttal a bűn legjellegzetesebb megtestesítőjére, a bukott nő tragikus alakjára, illetve a mocskos utcákat benépesítő prostituáltakra korlátozom. A bukás a nő egész jellemének megváltozásával járt együtt. A bűn a személyiség karakterét alapvetően befolyásolta, annak elválaszthatatlan részévé vált: a bukott nő már nem lehetett sem megbízható feleség, sem lelkiismeretes anya, és ezért a társadalom óhatatlanul kivetette magából.