Marsovszky Magdolna antiszemitizmus-anticiganizmus kutatót  annak kapcsán kérdeztük, hogy az MTV1 március 7-én vetített, Pesty Fekete Doboz című műsora ellen az Ide Tartozunk facebook csoport, az RSK és a coMMMunity-hu civil aktivistái nyílt levelet adtak át az MTVA-nak. A kutató a filmmel kapcsolatban kijelentette: a kormány népnemzeti koncepciója generálja a romák és a szegények kirekesztését, mert a „nemzeti érzelmű” média kommunikációjából kiderül, hogy elsősorban a romákat teszi felelőssé a helyzetükért.

Marsovszky Magdolna

A romastratégiáról elmondta: megírásába nem vontak be anticiganizmus-szakértőket, ezért hiányoznak belőle fontos megoldási javaslatok. Hozzátette: ezt nem nevezné „Felzárkóztatási és Romastratégiának”, hanem „Társadalmi Integrációs Stratégiának”. Szerinte az integrációnak a többségi társadalomból kell kiindulnia, mert csak úgy tud automatizmussá válni a romák számára is. Az anticiganizmus a mi félelmünk kivetítése, erről nem a romák tehetnek. Nekünk, többségieknek kell első lépésben bocsánatot kérnünk tőlük – ahogy Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyház elnöke tette a tatárszentgyörgyi romagyilkosság után –, és minden támogatást megadni nekik, mert évszázadok óta kirekesztettünk őket. Ehhez társulnia kell egy olyan folyamatnak, melyben kultúrpolitikai eszközökkel nem rasszizmusra, hanem önreflexióra ösztönözzük a társadalmat. A romáknak azért is tanulni, tanulni és tanulni kell, hogy ne hagyja magát senki a rasszisták eszközéül használni. Legyen számukra világos, hogy ki, mikor, miért akarja felhasználni őket erre. Sajnos örök érvényű: ahogy az ördögöt a Belzebubbal, úgy a rasszizmust a rasszizmussal sem lehet kiűzni, leküzdeni, csak demokráciával.

A Pesty Fekete Doboz az MTV1-en március 7-én leadott filmjét röviden úgy jellemezte: rasszizmus a közszolgálatin. Meg tudná ezt tudományosan magyarázni?

– Attól rasszista egy film vagy bármi más, hogy a társadalomban élő sztereotípiákra játszik rá. Szándéka szerint a célja ugyan pont a „rendteremtés” és a maga által demokráciaként felfogott út megtalálása lenne, de ugyanakkor a legveszélyesebb anticiganizmussal mobilizál. A film címe ugyan arra utal, hogy a cigány–magyar együttélés lenne a téma, de a néző az izgalmas krimikből ismert bevezető zene segítségével már akkor tudja, hogy itt holmi Kékfény-szerű bűnözési sztorit fog látni, (amivel a „cigánybűnözésre” utal), még mielőtt egyetlen filmkockát látott volna. Az egész filmet végigkíséri a motívum: a „fehér, felsőbbrendű férfi” kérdezi, vagyis inkább vizsgáztatja a „barna bőrű, tehát alacsonyabb rendű” interjúpartnereit. Ezek között nem kevés az alibiroma, akiket természetesen meg kell szólítani, hogy a „fehér férfi” elháríthassa magától a rasszizmus vádját. Tipikus, hogy roma nők csak kisbabával a kezükben és a tűzhely mellett szerepelhetnek, csak ott mondhatnak okosakat. A katedrán csak a rendkívül buta alibiroma férfi oktathat, ráadásul „fehér felsőbbrendű” rendőrdiákot. Az ember haja égnek áll, amikor rasszizmusra biztatja őket.

A fehér-felsőbbrendű riporter ezenkívül megkérdez a témáról egy alibi liberális értelmiségit is Réz András személyében, aki egy fokkal kevésbé buta, de nem kevésbé veszélyes kijelentést tesz, miszerint a „provokáció halálosan fontos”. Azért az alibi jelző, mert ez, a liberális értelmiségi megszólaltatása az antiszemita sztereotípia kapcsán, azt a vádat lenne hivatott elhárítani, hogy a filmkészítő antiszemita lenne. A „fehér felsőbbrendű riporter” nem szégyell mikrofonvégre kapni egy olyan tisztes roma férfit, aki ijedtében majdnem becsinál, amikor bevallja, hogy kettőnél több gyereke van, és a lánya tizennégy évesen lett terhes. Persze hogy korán esett teherbe, de könyörgöm: hol vagyunk? Azt hittem, keresztény országban, ahol mindenkit arra biztatnak, hogy legyen minél több gyereke, és el ne vetesse, ha már egyszer terhes lett. Vagy jól érzékelem, hogy ez nem vonatkozik barna bőrűekre? Ha róluk van szó, akkor mindjárt a „túlzott cigányszaporulat” jut a kedves felsőbbrendű riporter eszébe? És netán le akarja beszélni a barna bőrűeket a több gyerek szüléséről? Hiszen az is elhangzik, hogy tele van a lelencház cigány gyerekekkel. Nem átallnak ebben az összefüggésben „lelencházról” beszélni! A kedves, jó szándékú, de kétségkívül alibiként szolgáló roma férfiak pedig egyetértenek azzal a véleménnyel, hogy bentlakásos iskolába, vagyis internátusba kell adni a roma gyerekeket? Ezt, ha jól emlékszem, a Jobbik választási programjában olvashattuk. Az a roma férfi, aki ráadásul bugyuta módon megköveti a többségi társadalmat, már csak hab a tortán.

Hol is láthattunk a történelemben hasonlót? Hol is láthattunk olyasmit, hogy nem engedték „szaporodni” a romákat, és a gyerekeket elvették a szüleiktől? Mindezt csak azzal a szóval lehet jellemezni: rasszizmus.

Mit jelent az anticiganizmus, és miről szólnak a kutatások ezzel kapcsolatban?

– Az antiszemitizmus szó mintájára kreálták néhány éve az anticiganizmus kifejezést. A kutatás igazán Németországban terjedt el az utóbbi években. Szociálpszichológiai és kultúratudományi módszerekkel vizsgálja a többségi társadalom mechanizmusait. Egyrészt, hogy megértse, miért rekeszt ki egyes csoportokat, másrészt, hogy felderítse, melyek azok a célcsoportok, amelyeket cigányként stigmatizál a többségi társadalom. A kutatás egyik jeles képviselője, Markus End, nemrégen foglalta össze az anticiganista struktúrák társadalmi hajtóerejének főbb ismérveit.

Énképernyőnk

Az egyik az etnikai nacionalizmus, amely az ország lakosságát népi-nemzeti értelemben etnikai közösségként fogalmazza meg: például magyarság vagy németség. Ez ellentétben áll a politikai értelemben vett állam és társadalom kifejezésekkel. A Fidesz–KDNP kormány koncepciója népi-nemzeti. Ennek a felfogásnak az automatizmusára jellemző, hogy identitását csak egy másikkal szemben tudja erősíteni, tehát a kirekesztés eleve alapja a működésének. Még az olyan ártatlannak tűnő mondatokban is, mint „a magyarság védelme”, implicit benne rejlik az ellenség felvázolása. Mindez azt jelenti, hogy a koncepció automatikusan kirekeszti azokat, akik a többség által elképzelt homogén magyarságfogalomba nem férnek bele. Ez az oka annak, hogy hazaáruló antimagyarrá vagy élősködővé válnak a népi-nemzetiek szemében azok az ellenségképek, amelyeket ők zsidóknak, cigányoknak, homoszexuálisoknak, komcsiknak, kozmopolitáknak vagy kritikus liberális értelmiségnek tartanak, vagyis mindenki, aki nem felel meg a népnemzeti ideálképnek. Mivel a magyarság etnikailag nem homogén, ez a felfogás mítosz, nincs semmi realitása. Emberek és individuumok vannak. Tehát az a nacionalista elképzelés, amelyben ennyire propagálják a népi-nemzeti magyarság fogalmát, automatikusan néhány csoport kizárását eredményezi, ez a kirekesztéses struktúrák legfőbb mozgatórugója.

A másik ismérv, amely az anticiganista struktúrákat élteti, a munka alapú társadalom megfogalmazása. Sajnos ez is a Fidesz–KDNP kormány koncepciójának része. Ez az ethosz csak a dolgozó embereket tartja értékesnek, mert akik kiesnek a munkafolyamatból, azokat élősködőként, parazitaként aposztrofálják. Kutatásokból tudjuk, hogy a magyarok körülbelül 80 százaléka anticiganista, azt is tudjuk, ez az oka annak, hogy nem alkalmaznak romákat a munkahelyeken, de már korábban, az iskolában is szegregálják őket. Tehát elsősorban ők a veszélyeztetettek. A munka alapú társadalom ethoszából következik még a szegényellenesség és a hajléktalanellenesség is. Tehát ebből a társadalmi ideálból nem csak a romák esnek ki, hanem a hajléktalanok, a szegények és a koldusok is: ezért nevezzük a szegényellenességet és a hontalanellenességet strukturális anticiganizmusnak.

Adorno és Horckheimer szerint (az antiszemitizmus kutatásában nyert eredményeik nyomán) az anticiganizmus ma a többségi társadalom kollektív paranoiájaként értelmezhető. Ez esetben is, mint a rasszizmusoknál általában, a többségi társadalom kollektív félelmeiről, különböző szorongásairól van szó, amelyeket kivetít bizonyos embercsoportokra, s aztán felruházza valamilyen faji stigmával. Emberi fajok sincsenek: egy emberi faj van, az emberiség maga. Az anticiganizmusban elsősorban attól félünk, hogy lecsúszunk a társadalmi létrán és kiesünk a szociális hálóból. Ezek a félelmek lehetnek reálisak vagy véltek, de ha ébren tartjuk őket, mint ahogy Magyarországon a nemzeti érzelmű média ezt hosszú évek óta teszi, akkor mobilizáljuk a rasszizmust is.

Hogyan látja a kormány romapolitikáját?

– A kormány és a nemzeti érzelmű média kommunikációjából kiderül, hogy elsősorban a romákat teszi felelőssé a helyzetükért. Újra és újra el kell mondani: nem a romák tehetnek a megítélésükről még akkor sem, ha egy bizonyos sztereotípiának megfelel néhányuk (pl. uborkát lop, betör vagy kirabol valakit). Tudatában kell lennünk, hogy nem ők az okai az anticiganizmus megerősödésének Magyarországon, mert ennek csakis kizárólag a többségi társadalom félelmei az oka, és azok az ideológiai struktúrák, amiket ez a kormány (is) lefektetett. Le kell azonban azt is szögezni, hogy amikor egy 80 százalékban anticiganista társadalomról beszélünk, akkor nem azt állítjuk, hogy a társadalom nagy része rossz emberekből áll, hanem azt, hogy a társadalomban tömegméretű a szorongás. Ennek különböző okai vannak, amiket szintén vizsgálnak az anticiganizmus-kutatások. Ez a kormány úgy akar rendet teremteni, hogy nem ritkán pont az anticiganista érzelmekre épít, vagyis az említett kollektív paranoiát mobilizálja. Például akkor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök a túlzott cigányszaporulat sztereotípiájára játszik rá, idézem: „…beszéljünk egyenesen. A roma családokban több gyermek van, mint a nem roma családokban, tehát a részesedésük a szavazati jogból megnőne, és ezt nagyon sokan nem akarják.” De akkor is, mikor Balog Zoltán, az integrációért felelős kormánymegbízott a többségi társadalmat veszi védelmébe a kisebbségekkel szemben, ahogyan kijelenti, hogy „az emberi jogok nem csak a kisebbséget, hanem a többséget is megilletik”.  Ezzel végső soron akaratlanul is a romák kirekesztését segíti elő.  Sajnos a magyarországi romastratégiából tökéletesen hiányoznak ezek a kutatási összefüggések. Ezt én egyébként nem nevezném Felzárkóztatási és Romastratégiának, hanem inkább Társadalmi Integrációs Stratégiának, hiszen a folyamatnak oda-vissza egyenrangúnak kellene lennie. Sőt az integrációnak a többségi társadalomból kellene kiindulnia, mert csak úgy tud automatizmussá válni a romák számára is. Az anticiganizmus a mi félelmünk eredménye, ezért nekünk, többségieknek kell első lépésben bocsánatot kérni a romáktól, ahogy Iványi Gábor tette. Tehát önreflexiót kell gyakorolnunk. A társadalmi integrációhoz a többségieknek kell minden lehetőséget és támogatást megadnia azoknak, akiket évszázadok óta kirekesztettek. Önmagában az nem segít, hogy a rendőrség létszámát megnövelik egy térségben. Ehhez társulnia kell egy olyan folyamatnak, amelyben kultúrpolitikai eszközökkel önreflexióra ösztönözzük a társadalmat. A Romastratégia szerzői láthatóan nem konzultáltak anticiganizmus-kutatókkal, mert a program egyáltalán nem motivál arra, hogy felismerhessük a saját részünket abban, hogyan fajulhatott az anticiganizmus odáig, hogy a rasszista gyilkosságok során (2008–2009) sörétes puskával egy kisgyermeket is lelőttek.